A LED szalag telepítésekor, beüzemelésekor gyakran előfordulhat, hogy a szalagot ketté kell osztanunk, toldanunk, hosszabbítanunk kell, esetleg sarokpontot kell kialakítanunk, vagy további elektromos betáplálás szükséges a megfelelő feszültségellátáshoz.
Korábban ez csak forrasztással volt megoldható, ma azonban már rendelkezésünkre állnak különböző forrasztásmentes csatlakozók, melyekkel pillanatok alatt megoldást találhatunk a fenti problémákra. Ez azon vásárlóknak, akik ódzkodnak a forrasztás alkalmazásától, különösen jó hír lehet, mindazonáltal hozzá kell tennünk, hogy alapvetően a forrasztástól sem kell félni, hiszen egy forrasztópákával és egy kis kézügyességgel, valamint megfelelő odafigyeléssel otthon is könnyedén elvégezhető műveletről beszélünk. Az alábbiakban a forrasztás kivitelezésére, illetve a forrasztásmentes kiegészítőkre (különböző toldó- és sarokelemek) és azok használatára térünk ki részletesebben.
Forrasztás
Kezdjük rögtön a forrasztással. A beltéri flexibilis LED szalagok forrasztását 5 másodpercig maximum 50 wattos forrasztópákával, 250-300°C-on érdemes végezni, kiemelten vigyázva arra, hogy a toldásra váró LED szalagok forrasztáskor ne mozduljanak el. Ebben segít, ha az összekapcsolandó LED szalagokat egymásra helyezve a felső ragasztós oldala kb. 2 milliméternyit ráragad az alsó LED szalagra. A felső LED szalagot ilyenkor ne a vágónyílnál, hanem egy kicsit beljebb vágjuk el.
Kéteres vezeték (RGB LED szalag esetében négy eres) áramkörbe való forrasztásával áthidalást is készíthetünk, illetve akár sarokelemet is forraszthatunk. A sarokelem lényegében egy kéteres, 16 vágási ponttal rendelkező áramköri lap, ezáltal könnyen alakítható, vagy akár minimalizálható a két szalagot összekötő - nem világító - felület. A sarokelem a LED szalagokhoz hasonlóan könnyen vágható, rögzítéséhez pedig forrasztást vagy forrasztásmentes toldóelemeket egyaránt használhatunk.
Kültéri, szigetelt LED szalagok esetében a következőképpen járunk el: a kültéri műgyanta vagy vízálló szilikon szigetelést el kell távolítanunk a LED szalag felületéről. Érdemes a műgyanta felületét picit bevágni, majd körömmel óvatosan lekaparni ezt a vízálló réteget. A csatlakozási pontok csak ezután válnak forraszthatóvá, viszont a vízmentesség ezeken a pontokon ezáltal megszűnik. Vízmentes lezáráshoz érdemes egy csepp szilikonragasztót a forrasztási pontra nyomni.
Forrasztásmentes toldóelemek, csatlakozók
A forrasztásmentes csatlakozóelemek csak vágási ponton használhatóak, forrasztási ponton nem (minden 0.5 és 1 méternél). Itt a forrasztási kiemelkedések miatt nem lehet csatlakozókat használni. Kültéri alkalmazás esetén a már fentebb leírt módszerrel csatlakoztathatóak (a vízálló réteg eltávolítása után). Általában műanyagból készült pattintós alkatrészekről van szó, hasonló működési elvvel, mint ami a számítástechnikában, elektronikában már korábbról ismerős lehet.
Ezek a forrasztásmentes betáplálásra, toldásra, sarok létrehozására alkalmas alkatrészek műanyag pattintós füleiknél fogva biztosabban rögzítik a LED szalagot, mint a hagyományos szalagkábel csatlakozók, is. Ehhez csak csúsztassuk be előbb a csatlakozó két végén található nyílásokba LED szalagunkat. Érdemes a LED szalagot a vágójeltől 2-3 milliméterre elvágni, hogy az elektromos érintkezés biztosan megtörténhessen. A LED szalag hátoldalán lévő öntapadós fóliát távolítsuk el, így az öntapadó rétegen megragad a csatlakozó, ezáltal is segíti a biztos rögzítést, valamint a kontakthibák kialakulását.
Megjegyzendő, hogy a forrasztással való csatlakoztatások esetében a kontakthiba a csatlakozókkal ellentétben minimálisra csökkenthető.